Az MMA Kiadó a 93. Ünnepi Könyvhéten

 

A június 9-e és 12-e között megrendezett 93. Ünnepi Könyvhéten a kifejezetten erre az alkalomra megjelentetett tizenhárom kötet mellett a korábbi évek kiadványaiból, különös hangsúllyal az életműkiadások és sorozatok darabjaiból állt össze az MMA Kiadó portfóliója. A legnagyobb érdeklődés az idén nyolcvan esztendős Béres Ilona életét és pályáját bemutató albumot (Ablonczy László: Béres Ilona) övezte, amit csak fokozott a művésznővel rendezett színpadi beszélgetés (moderátor: A. Szabó Magda), valamint a kötet dedikálása. Hasonlóan nagy siker volt a Kreatív Képzőművészet című sorozat valamennyi kötete (Szunyoghy András: Ceruzarajz; Butak András: Az intelligens papír; Szunyoghy András: Linómetszés; Szunyoghy András: Rézmetszés), valamint a tematikusan hozzájuk kötődő, de album kivitelű – szintén Szunyoghy András jegyezte – Új rajziskola. Itt ismételten fontos szerepe volt a művésszel folytatott színpadi beszélgetésnek (moderátor: Fejérvári Gergely), illetve az azt követő, hét kiváló rézmetsző közreműködésével zajló dedikálásnak.

(Fejérvári Gergely és Szunyoghy András. Fotó: Hidvégi Aszter)

A látogatók kiemelt figyelemben részesítették az immár kilenc kötetet számláló Pars pro toto sorozatot is. Ugyan egyedi könyvként jelent meg, de e körhöz sorolható Molnár Tamás frissen megjelent Amerikanológiája (fordító: S. Király Béla), szintén jelentős olvasói figyelem mellett. Az ötödik éve épített Cs. Szabó László-életműsorozat is idénre látszik beérni; a Papp Endre monográfiájával (Papp Endre: Cs. Szabó László) kiegészülő széria idén megjelent darabja mellett (Cs. Szabó László: Doveri átkelés / Magyar néző / Fegyveres Európa) a korábbi négy év kötetei (Útrahívó; Hazajáró lélek; Hősök és antihősök; Franklin Delano Roosevelt / Levelek a száműzetésből) is jelentős visszhangra találtak az olvasók körében.

(Fotó: Hidvégi Aszter)

A Katlanvárossal 2019-ben megkezdett Szilágyi István-életműsorozat is reneszánszát éli: a Könyvhéten debütáló, az első megjelenés után harminckét évvel ismét kiadott Agancsbozót mellett a kiváló kolozsvári író interjúkötete is (Fekete Vince: Szilágyi István [képszerkesztő: Demeter Zsuzsa]) jelentős sikert aratott – akárcsak a korábbi kötetek (Katlanváros; Messze túl a láthatáron; A hóhér könnyei). Élénk érdeklődés mutatkozott a korábbi évek jelentős munkái (Magyar irodalmi művek 1956–2016; „fekete filmes könyvek”; Sára Sándor; Jankovics Marcell), több esetben a hamar elfogyó, utánnyomásra váró kiadványai iránt is (Vörös Győző: Machaerus; Magyar filmek 1896–2021).

A budapesti rendezvények mellett két további helyszínen is jelen volt a Kiadó. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében, a Bánffy-palotában mutatkozott be Szilágyi István Agancsbozót című regénye, valamint az íróval készült beszélgetőkönyv. Pécsi Györgyi kiadóvezető moderálásával Demeter Zsuzsa és Gróh Gáspár irodalomtörténészek, illetve Fekete Vince költő, szerkesztő osztották meg gondolataikat a közönséggel. Szintén a kolozsvári könyvünnephez kapcsolódó könyvbemutatót tartottak a Vallásszabadság Házában, ahol Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész, szerkesztő beszélt az általa jegyzett Tamási Áron-albumról (képszerkesztő: A. Szabó Magda).

(Béres Ilona. Fotó: Hidvégi Aszter)

Köszönjük minden kedves kilátogató megtisztelő érdeklődését, a továbbiakban is szeretettel várunk mindenkit könyvbemutatóinkon, illetve a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 2022. szeptember 29-és és október 2-a között!