Platón és Európa
A kíváncsiság anatómiája

A Pars pro toto sorozat új kiadványai megvásárolhatók az MMA Kiadó webshopjában és a könyvesboltokban.

 

Jan Patočka

Platón és Európa
 

A Platón és Európa a szerző legfontosabbnak számító műve, mely a saját otthonában, illegálisan tartott előadásainak a gyűjteménye. A munka első alkalommal jelenik meg magyar nyelven.

„Bizonyos körülmények között az ember képes lenne arra, hogy legalább az emberi világot tegye az igazság és az igazságosság világává. Hogy ezt mi módon lehet elérni – épp ez a lélek gondozásának a tárgya. […] És ebben az értelemben igyekszem majd bemutatni önöknek, hogy Európa ebből a motívumból, a lélek gondozásából született meg Európaként, és azért szűnt meg az lenni, mert elfeledkezett erről.”

Fordította: Varga György

Megvásárolható itt.

 

Michał Paweł Markowski

A kíváncsiság anatómiája


A jelenleg Amerikában tanító, neves lengyel irodalomtörténész sok egyéb téma mellett az emberi kíváncsiság és gyűjtőszenvedély fordulatos történetét, az unalom filozófiáját és a látás/festészet közös kalandjait tárgyalja élvezetes stílusban és széles kultúrtörténeti hátteret kínálva. Eközben a szellemtörténet olyan hősei bukkannak fel többek között, mint Umberto Eco, Kierkegaard, William Blake és Derrida. Az először 1999-ben megjelent kötet egyszerre remek összefoglalója a posztmodern gondolkodásnak, valamint éles nyelvű kritikája is annak.

„Lehet, hogy az emberek mindig is unatkoztak, ám igazából az unalom mint kulturális tény csupán akkor tűnt fel, amikor áldozatai elkezdték saját unalmuk leírásával untatni a többieket. […] Az unalom nem az emberi nyomorúság eltörölhetetlen jele, hanem olyasmi, ami lehetetlenné teszi az örömszerzést a Földön. Ne unatkozz, mondják a 18. századi filozófusok, és boldog leszel!”

Fordította: Szathmáry István

 Megvásárolható itt.