Összegyűjtött elbeszélések
Terjedelem:
670 oldal
Kötészet:
keménytáblás, védőborítóval
Kiadó:
MMA Kiadó
Kiadás éve:
ISBN 9786156434692
5200 Ft
3900 Ft-25%
Grendel Lajos

Összegyűjtött elbeszélések

A (cseh)szlovákiai magyar irodalom Kossuth-díjas, a múlt század utolsó két évtizedétől haláláig a magyar széppróza meghatározó alkotója, a hetvenöt éve született Grendel Lajos (1948–2018) novellistaként kezdte pályáját az 1970-es években. S bár novelláskötet volt első megjelent könyve is, a Hűtlenek (1979), az átütő sikert első regényeivel érte el (Éleslövészet, 1981; Galeri, 1982; Áttételek, 1985), melyekkel felzárkózott kora magyar prózájának az élvonalához. Következő elbeszéléskötetében (Bőröndök tartalma, 1987) azonban már novellistaként is megtalálta a rá később is jellemző hangját, melyet újabb regények és publicisztikakötetek után még egy követett: Az onirizmus tréfái 1993-ban. Ezután, bő két évtizeden keresztül egészen a 2010-es évek közepéig újból a regényíró, illetve a publicista és az irodalomtörténész vette át a terepet a novellistától, akinek már csak 2016-ban jelent meg új kisprózakötete Rossz idők járnak címmel.

Jelen kötetünk Grendel Lajos novelláit, elbeszéléseit öleli fel – így az életében napvilágot látott novelláskötetei anyagán kívül, Függelékként, az azokból kimaradt, csupán folyóiratokban megjelent kisprózai opusait is: az 1970-es A teniszlabdától a 2018-as Szűz Mária eligazítja Pírit című elbeszéléséig.

A kötetet szerkesztette, a szövegeket gondozta és az utószót írta Tóth László.

Veszprém város építészeti topográfiája

Veszprém város építészeti topográfiája

8350 Ft
6262 Ft
Ábel

Ábel

5800 Ft
4350 Ft
Tóth Menyhért

Tóth Menyhért

5600 Ft
4200 Ft
Barokk freskófestészet Magyarországon III.

Barokk freskófestészet Magyarországon III.

15800 Ft
11850 Ft
Doveri átkelés, Magyar néző, Fegyveres Európa

Doveri átkelés, Magyar néző, Fegyveres Európa

4200 Ft
3150 Ft
Bartha Dénes

Bartha Dénes

4800 Ft
3600 Ft