Dante Pokla ma
Terjedelem:
216 oldal
Kötészet:
keménytáblás borító, cérnafűzött kötés
Kiadó:
MMA Kiadó
Kiadás éve:
ISBN 9786156192974
8200 Ft
6150 Ft-25%
Sturcz János

Dante Pokla ma

Mindannyiunk fejében él egy kép a Pokolról. Kit ezért, kit azért, de mindenkit foglalkoztat a túlvilág lehetősége, az örökké tartó üdvösség vagy kárhozat e világon még felfoghatatlan határtalansága. Dante a maga korában úgy ragadta meg a Pokol lényegét, mint egy megfellebbezhetetlen külső hatalom igazságtételét a gonoszok felett. A sokszor és sokféleképpen ábrázolt dantei borzalmak idővel egyre inkább „az ember mint pokol” felfogásához közeledtek, és a kárhozatot mint az önnön rettenetével szembesülő bűnös önmagába záródását, lényének végső testi, lelki és pszichés eltorzulását láttatták.

Sturcz János tanulmánya lebilincselő szellem- és kultúrtörténeti barangolásra invitálja az olvasót, ahol Baksai József, Gaál József és Szurcsik József festményein keresztül újra bejárhatjuk Dante ma is létező, ma is népes poklát. Hogy aztán – mintegy Beatrice nyomába eredve – Lovas Ilona fényt sugárzó alkotásai lepergessék rólunk a sötétség cseppjeit, és újra égre emeljék tekintetünket.

A több mint száz festményt bemutató, impozáns album igazi csemege mind Dante, mind a kortárs képzőművészet, mind a vallásfilozófia elkötelezett rajongóinak!

 

 

Interjú:
Infostart:
Rozgonyi Ádám kérdezi Fejérvári Gergelyt, az MMA Kiadó szerkesztőségvezetőjét

Magyar Katolikus Rádió: Nagy György András beszélget Sturcz Jánossal a kötet szerzőjével.

Magyar hang recenzió.jpg
Huszti Péter

Huszti Péter

5200 Ft
3900 Ft
Kunkovács

Kunkovács

9800 Ft
7350 Ft
„Építs nekem hajlékot!

„Építs nekem hajlékot!"

8800 Ft
6600 Ft
Credo – Olasz Ferenc életműve

Credo – Olasz Ferenc életműve

8800 Ft
6600 Ft
William Shakespeare szonettjei

William Shakespeare szonettjei

5600 Ft
4200 Ft
Gara László emlékezete

Gara László emlékezete

4800 Ft
3600 Ft