Sturcz János (1958) egykori szakdolgozata – különös előzményekkel övezve – az 1980-as években nem jelenhetett meg könyv formájában, holott egy már akkoriban is mellőzött művészettörténész, művészetfilozófus torzóban maradt, ugyanakkor meglehetősen nagyszabású, nemzetközileg is jelentős életművét állította középpontba. A szerző a filozófiatörténet felől olvassa és értelmezi Fülep Lajos (1885–1970) művészetfilozófiai rendszerét, amelyet az elmúlt évtizedekben más tudományterületek (irodalomtörténet, kultúrtörténet, politikatudomány, művészetelmélet stb.) kutatói is vizsgáltak, lehetővé téve, hogy egy interdiszciplináris diskurzus bontakozhasson ki körülötte magyar és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. Sturcz János elmélyült, alapos elemzésnek veti alá Fülep Lajos írásait és von be azok interpretációjába olyan, szemléletére nagy hatást gyakorló filozófusokat, mint Croce, Bergson, Dilthey, Rickert vagy Nietzsche. Mindezt pedig – a kutatások túlnyomó többségével ellentétben – nem a jelen művészeti, filozófiai irányzatainak, ideológiáinak, hanem a múlt század teóriáinak tükrében teszi.
