Horváth Péter ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a hetvenes évek végén alapvetően új hangot hozott a magyar fotókultúrába akár az újságok felületein, akár a kiállítóterek falain. Az előző nemzedék feladata volt megteremteni a professzionális fotografálást és annak intézményrendszerét, megtisztogatni a fotózást a nyomasztó szocreál és a zavarba ejtő „magyaros” hagyománytól. Horváth Péterék kihívása a képi autonómia elfogadtatása volt.
Amatőr fotográfusként kezdte Baján, aztán megjárta a Magyar Távirati Irodát, több szerkesztőséget – köztük az önálló fotóriport sikerre vitelével próbálkozó nevezetes Képes7-nél is dolgozott a nyolcvanas évek végén –, immár két évtizede pedig gondosan kidolgozott sorozatok révén az autonóm fotográfia egyéni útjait járja. Amire vállalkozunk: egy nagy tehetségű, csendes, érzékeny művész varázslatainak bemutatása. Teljességről szó sem eshet. Ha csak a riporter Horváth Péterre gondolunk: több évtized, átlag heti egy riport, riportonként ötven vagy száz kép – a művelet eredménye százezres. Ebben a könyvben meg ha kétszázötven kép kaphat helyet. De útkereséseiből, tematikus kezdeményezéseiből sem fér ide minden. Sok téma, sok megközelítés foglalkoztatta. Ezért a könyv első felében néhány kedvenc képet találnak, de azután a nagyobb ciklusok következnek, amelyek mögött még további fontos alkotások tucatjai lapulnak.
Recenziók, sajtómegjelenések:
Telex
