
Borbély László Péter
Kulturális menedzser, bölcsész. Szakmai pályafutását kezdetektől a művészetekhez való vonzódásnak, a kulturális menedzsmentnek az a formája jellemezte, amely egyfajta „összművészeti megközelítéssel” a művészetek több területén fejti ki tevékenységét, és sikerrel ötvözi a művészi hozzáértést és igényességet a menedzseri szemlélet alkotást segítő és kiegészítő fontosságával. Pályája során sikerrel tevékenykedett a vizuális művészetek több területén (film, fotóművészet, képzőművészet), az előadó-művészetek (színház), valamint tanulmányaihoz kapcsolódva az irodalomtudomány terén is. Magyar–kommunikáció szakon végezte el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karát, továbbá PhD-tanulmányait az irodalomtudományi doktori iskolában. Irodalomtudományos, filmelméleti, valamint fotóelméleti és -történeti témában több publikációja jelent meg. Alapítója az Artphoto Galériának, mely 2000-ben virtuális kiállítótérként jött létre, majd 2013-tól a Bartók Béla úton fizikai helyszínként is fogadja a látogatókat. 2025-ig több mint 70 fotóművészeti tárlat valósult itt meg a legnevesebb kortárs magyar fotóművészek részvételével. A galéria szakmai vezetése, menedzselése, a kiállítók kiválasztása, sok esetben a kiállítások kurátori megvalósítása is a nevéhez fűződik. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének.
Kedves Látogatónk/Vásárlóink!
Köszönjük ez évi kitüntető figyelmüket és megtisztelő vásárlásukat.
Egyben tájékoztatjuk Önöket, hogy könyvrendeléseket 2023. december 18. és 2024. január 15-e között nem áll módunkban fogadni.
Áldott karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk:
az MMA Kiadó munkatársai