3200 Ft
2400 Ft-25%
Péntek Imre - Feledy Balázs

Németh János

Iparművészek, Tervezőművészek címmel új könyvsorozat indult az MMA Kiadó gondozásában.

A sorozat bemutatja az MMA Ipar- és Tervezőművészet Tagozatának tagjait és munkásságát. Megismerhető a művészek pályaképe, művészi hitvallása, továbbá a velük készült interjúk során bepillantást nyerhetünk az alkotók életébe, műveik keletkezésének történetébe. A kismonográfiák egyben albumok is, hiszen a köteteket a legfontosabb művekről készült fotók illusztrálják. A könyvek végén lévő Függelékek pedig segítik az életutak fontos állomásainak megismerését.

Németh János keramikusművészről Feledy Balázs és Péntek Imre állított össze színvonalas kismonográfiát.

Németh János 1934-ben született Zalaegerszegen régi, neves „agyagos” családba. Gimnáziumi éveiben mintázta meg Munkácsy Köpülő asszonyát: „Ekkortól kezdődött az én jegyességem az agyagszobrászattal.” 1953-ban került az Iparművészeti Főiskolára, ahol Borsos Miklós pártfogásába vette a származása miatt „osztályidegennek” számító fiút; az „agyagos” mesterség titkait Gádor István tanítványaként sajátította el. Művészi útkeresésében szerepet kapott a tervezői munka, hiszen szerinte, aki oklevelet kap, még nem művész. 1961-ben, szülővárosában rendezte első kiállítását, amit az évek során tárlatok, köztéri művek, utazások követtek. Első külföldi útja Olaszországba vezetett, ahol a reneszánsz kerámia alkotásai mellett az etruszk agyagszobrok nyűgözték le: „Robbia előtt fejet hajtottam, de előttük letérdeltem”. Németh a folklór gyökereiből repíti fel munkásságát az autonóm grand art magasságába. Szobrászatának tüneményes, ironikus atmoszférája természetesen következik figurái, állatai anatómiai „elmintázásának” arányaiból. „Én nem festett agyagból készült szobrokat akartam csinálni, hanem agyagszobrokat, amik magukban hordozzák az égetett agyag minden jellemzőjét.” Épületplasztikái, domborművei életművének esszenciáját adják. A nemzetközi kerámiatalálkozókon több alkalommal szerzett rangos elismerést, tucatnyi elismerésben részesült: megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést és a Munkácsy-díjat, 2014-ben elnyerte Kossuth-díjat és a Nemzet Művésze megtisztelő címet. 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A könyvbemutatón készült fényképek:

Videó:

Meghívó
Huszti Péter

Huszti Péter

5200 Ft
3900 Ft
Kunkovács

Kunkovács

9800 Ft
7350 Ft
„Építs nekem hajlékot!

„Építs nekem hajlékot!"

8800 Ft
6600 Ft
Credo – Olasz Ferenc életműve

Credo – Olasz Ferenc életműve

8800 Ft
6600 Ft
William Shakespeare szonettjei

William Shakespeare szonettjei

5600 Ft
4200 Ft
Gara László emlékezete

Gara László emlékezete

4800 Ft
3600 Ft