
Oszkó Ágnes Ivett
Dr. Oszkó Ágnes Ivett művészettörténész, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ tudományos referense. Szakdolgozatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Művészettörténet Tanszékén Baumhorn Lipót zsinagógaépítész munkásságából írta 2009-ben. PhD-fokozatát 2019-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófiatudományi Doktori Iskolájának Művészettörténet Programjában, dr. Klein Rudolf témavezetése mellett. Doktori disszertációjában Baumhorn zsinagógáinak speciális sajátosságaival, valamint az európai építészettörténetben való elhelyezésével foglalkozott. A zsinagógaépítészetet közel két évtizede kutatja, munkájának legélvezetesebb része a levéltári alapkutatás, a terepbejárás és a fotódokumentáció. Szívügyének tekinti az épített örökség védelmét, ezen belül is a sok esetben máig pusztuló szakrális épületek megóvását a következő generációknak.
Kedves Látogatónk/Vásárlóink!
Köszönjük ez évi kitüntető figyelmüket és megtisztelő vásárlásukat.
Egyben tájékoztatjuk Önöket, hogy könyvrendeléseket 2022. 12. 18. és 2023. január 16. között nem áll módunkban fogadni.
Áldott karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk:
az MMA Kiadó munkatársai