5900 Ft
4425 Ft-25%
Bódy Gábor

Egybegyűjtött filmművészeti írások 2

„Kevés olyan filmrendezőt ismer a filmtörténet, akiben a mesterségbeli tudás – az anyag (a celluloid, a videószalag), az eszközök (kamera- és optikafajták) alapos ismerete – és az elméleti felkészültség, s a képzelet ereje olyan egységben és egymást segítve létezett, mint Bódy Gábor alkotó személyiségében” – volt olvasható az Egybegyűjtött filmművészeti írások 2006-ban megjelent 1. kötetének fülszövegén. A helyzet azóta sem változott, így ha lehet, még jobban hiányzott a háromkötetesre tervezett vállalkozás folytatása, amelyre majdnem másfél évtized után kerül sor.

Az 1. kötet részben a film „filozófusát”, a filmről gondolkodó Bódyt mutatta be elméleti írásainak, elemzéseinek, javaslatainak, illetve a Filmiskola című, a Magyar Televízió számára készült oktatási anyag forgatókönyvének közreadásával; másrészt a „poéta”, a művész tevékenységét is felidézte filmtervek, forgatókönyv-vázlatok, valamint a Magyar Dezső rendezésében megvalósuló, Bódyval együtt jegyzett Agitátorok forgatókönyvének és az Amerikai anzix forgatókönyv-változatainak publikálásával. Az 1. kötet kapható az Írók Boltjában! (1065 Budapest, Andrássy út 45.)

Jelen kötet ez utóbbit folytatja és egészíti ki Bódy két egész estés játékfilmje forgatókönyvének, illetve hozzájuk kapcsolódó, különféle jellegű írásoknak a megjelentetésével. A forgatókönyvek általában nem fedik teljes mértékben a megvalósult filmet – különösen így van ez Bódy esetében. A Psychének több forgatókönyv-változata ismert, a Kutya éji dalának viszont nem létezett hagyományos értelemben vett forgatókönyve.

A filmekhez legközelebb álló írásos anyagok közreadásával (a forgatókönyv mellett szinopszissal, jelenet- és dialóglistával, vázlattal, bevezetővel, jegyzettel, interjúval, levéllel stb.) betekintést nyerhetünk az alkotó műhelyébe, és nyomon követhetjük a mű születését a koncepció kialakításától a film megvalósításának küszöbéig. Az Egybegyűjtött filmművészeti írások végre teljessé váló kiadása reményeink szerint újabb lendületet adhat a Bódy Gábor művészete körül zajló termékeny eszmecserék folytatásának. Munkái a filmtörténeti kánonban kivívott rangos helyük mellett így maradhatnak a magyar filmkultúra élő, szerves, jó értelemben vett provokatív, szellemi frissességükből mit sem veszítő darabjai.

Videó:

Recenzió, kritika:

Huszti Péter

Huszti Péter

5200 Ft
3900 Ft
Kunkovács

Kunkovács

9800 Ft
7350 Ft
„Építs nekem hajlékot!

„Építs nekem hajlékot!"

8800 Ft
6600 Ft
Credo – Olasz Ferenc életműve

Credo – Olasz Ferenc életműve

8800 Ft
6600 Ft
William Shakespeare szonettjei

William Shakespeare szonettjei

5600 Ft
4200 Ft
Gara László emlékezete

Gara László emlékezete

4800 Ft
3600 Ft