Nyírő József
Terjedelem:
312 oldal
Kötészet:
puhatáblás borító, ragasztott kötés
Kiadó:
MMA Kiadó
Kiadás éve:
ISBN 9786156668967
Akciós termék*
4800 Ft
4320 Ft-10%
Lakatos Mihály

Nyírő József

A két világháború közötti magyar irodalom egyik ünnepelt sztárírója mind az anyagországban, mind Erdélyben Nyirő József volt. Később azonban, egészen a rendszerváltásig – több sorstársáéval egyetemben – még a nevét sem volt ajánlatos leírni. De a kommunista kultúrpolitika hiába iparkodott még az emlékét is kilúgozni generációk emlékezetéből – 1990 óta ismét az egyik legolvasottabb (immáron) klasszikusunk, akinek az életműve fölött – főleg politikusi szerepvállalásai okán – ádáz vita zajlik szakmai berkekben évtizedek óta. A székely lelkület és a székely táj nagy krónikása olyan könyvekkel írta be magát a magyar irodalom történetébe, mint többek közt a Jézusfaragó ember, A sibói bölény, az Uz Bence vagy a Madéfalvi veszedelem. Sikereit az is fémjelzi, hogy a színházak mellett az akkor még gyermekkorú magyar filmgyártás is fölfigyelt rá; az elbeszéléseiből készült Emberek a havason című filmmel fiatal rendezője, Szőts István a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Biennálé-díját hozta el. Nyirő 1945 után emigrációba kényszerült, Spanyolországban hunyt el szegénységben, hamvait – végakaratának megfelelően – 2012-ben szállították haza Székelyudvarhelyre, nem kis közéleti csinnadratta közepette. Lakatos Mihály az életmű alapos ismerője és kutatója, jelen – nemegyszer ironikus hangvételű, de végig olvasmányos – esszéivel és tanulmányaival nem csupán esztétikailag elemzi Nyirő könyveit és helyezi irodalomtörténeti kontextusba a helikoni írónemzedék jeles alakját – de az életút legmeghatározóbb mozzanatainak feltárásával igyekszik minden olyan tévhitet, előítéletet is szétoszlatni a személye körül, amelyek beárnyékolták sajnos a műveket is, melyekért azonban a közönség mindmáig rajong.     


*Akciós termékekre kuponkód kedvezmény nem vehető igénybe!
Barcsay

Barcsay

9900 Ft
8910 Ft
Vallomások könyve

Vallomások könyve

5800 Ft
5220 Ft
Hollóidő

Hollóidő

5800 Ft
5220 Ft
Madarak

Madarak

7400 Ft
5550 Ft
Így filmeztünk 5.

Így filmeztünk 5.

5600 Ft
4200 Ft
Barokk freskófestészet Magyarországon IV.

Barokk freskófestészet Magyarországon IV.

15800 Ft
11850 Ft